A Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára, Szakáli István Loránd korábban kifejtette: a szaktárca által támogatott programban számos határon túli nevező is részt vesz, és voltak már jelentkezők a Kárpát-medencén kívülről is, például Lengyelországból és Nagy-Britanniából - jegyezte meg.

Kovács Szilvia, Karcag alpolgármestere, a program igazgatója elmondta: a program 2012-ben Karcagon indult el, és 2013-ban vált országossá. A verseny célkitűzése, hogy a kertművelők munkája kapjon kellő elismerést, és példájukat követve minél többen műveljenek konyhakertet, így az évszázadok során összegyűlt tudás, tapasztalat is tovább öröklődhet a generációk között.

A versenyben tavaly már 318 településről 2082 kertnevezést regisztráltak, ami 14 ezernél több kertművelőt jelentett. Az elmúlt 5 évben pedig összesen 28 805 kertművelő szorgoskodott a nevezések nyomán a kertekben, és a bírálók összesen 194 országos díjat ítéltek oda. Sokan kaptak örökös díjat - amit a harmadik országos elismerés után lehet megszerezni -, a múlt évben pedig két életműdíjat is odaítéltek, olyan kertművelőknek, akik már negyedik alkalommal részesültek a kertművelő országos díjban - ismertette Kovács Szilvia. Harminc település már ötödik éve vesz részt a programban - tette hozzá.

Az országos programigazgató meghirdette a települések versenyét, amelynek nyomán a legtöbb jelentkezést begyűjtött és így a legtöbb nevezést benyújtó településeket díjazzák majd, és jelezte: szeretnének megyei és régiós díjakat is kiosztani.