Kubatov Gábor elmondta, Orosz Pállal, a Ferencváros Labdarúgó Zrt. vezérigazgatójával együtt azt szeretnék, ha nemzetközi szinten stabilizálni tudnák a helyzetüket, hogy a zöld-fehér együttes a közép-európai elit meghatározójává váljon, és még tavasszal is versenyben legyen, amire magyar csapat esetében több mint egy évtizede nem volt példa. Cél az is, hogy olyan csapatokat, mint a Dinamo Zagreb, a Ludogorec, vagy a Slavia Praha, a Ferencváros folyamatosan le tudjon győzni.
Arra a kérdésre, előfordulhat-e, hogy a Fradi egyes hazai csoportmeccseit a tavalyihoz hasonlóan a Puskás Arénában játssza, az elnök azt felelte, hogy mivel a bevételkülönbség hárommilliárd forint, valamint a Groupama Aréna hangulata is felejthetetlen, ezért a klubnak akkor éri meg a Puskásba menni, ha azt meg tudja tölteni a nézőkkel, félházas meccsnél már nem.
"A pénz nagyon csábító, és komolyan befolyásolja a döntéseket" - jelentette ki Kubatov.
Orosz Pál szerint idén azért is fontos volt egy bő keret kialakítása, mert a tavalyival ellentétben kétmeccses párharcok vannak a Bajnokok Ligája selejtezőjében, így több találkozót kell játszania a csapatnak, továbbá az Eb miatt sok játékosnak rövidebb volt a nyári pihenője, így nagyobb a sérülésveszély. Úgy érzi, nagyon jó keretet sikerült összehozni, és minden posztra van két hasonló képességű labdarúgójuk. Zeljko Gavriccsal kapcsolatban azt mondta, hogy személyében a legnagyobb szerb tehetséget sikerült idehozni, aki az UEFA-nál benne volt a 20 Golden Boy között.
Orosz Pál megerősítette, hogy Peter Stöger vezetőedzővel kétéves szerződést kötöttek. Az osztrák szakemberről Kubatov elmondta, hogy teljesen más karakter, mint Szerhij Rebrov volt.
"Egy csendes, bölcs, ember, egy olyan rendkívüli csapatember, amin mi is meglepődtünk" - fogalmazott az elnök.
Kubatov Gábor kiemelte: rendkívül elégedett Hajnal Tamás sportmenedzser munkájával, aki nagyon jó scout-hálózatot épített ki, ezért javasolni fogja, hogy léptessék elő sportigazgatóvá. Szóba került az is, hogy a vasárnapi Puskás Akaémia elleni bajnokit el fogják halasztani, új időpont még nincs.
Az elnök dicsérőleg szólt a szurkolókról, akik szerinte az elmúlt években megtanultak viselkedni és nem ülnek fel provokációknak. Jelezte, hogy az Albert Stadionhoz képest az 5500-as átlagnézőszámot a Groupama Arénában sikerült megduplázniuk, a nők és a gyerekek száma már 20 százalék a lelátókon, de az ideális a 30 százalék lenne. Az utánpótlás-nevelés kapcsán beszélt még arról is, hogy az NB I-ben jelenleg 30 olyan labdarúgó van, aki Fradi-kötődésű vagy -nevelésű játékos. A jelenlegi keretből kiemelte a 18 éves Csontos Dominikot, aki balhátvédet játszik, de a baloldali belső védő az igazi posztja, továbbá Szánthó Regőt, valamint Damil Redzicet, akik ketten ugyanazon a poszton játszanak.
A költségvetésről Orosz Pál azt mondta, hogy 20 millió euró fölött van. Hangsúlyozta, ha sikerül bejutni a BL-csoportkörbe, akkor ez a legalacsonyabb összeg lesz a mezőnyben, és a második legkisebb büdzséű csapaté is minimum ennek a kétszerese.