Egy helyi asszony kért segítséget a rendőröktől január 13-án 20 órakor azért, mert csányoszrói házába valaki betört, és onnan ellopott egy versenykerékpárt. A rendőrök egy órán belül beazonosították, és elfogták a lopással gyanúsítható 43 éves helybeli férfit, majd előállították és kihallgatták gyanúsítottként. A férfi beismerte tettét, és azt is elmondta, hogy a kerékpárt egy ismerősénél rejtette el azzal a szándékkal, hogy azt később eladja.

A nyomozók a lefoglalt kerékpárt hétfőn kora délután visszaadták tulajdonosának.

A gyanúsított ügyében a Siklósi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást.