Járművezetés bódult állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Szigetvári Rendőrkapitányság egy 32 éves szentlőrinci sofőr ellen. A megalapozott gyanú szerint június 21-én 14 óra körül a 6-os főúton igazoltattak a rendőrök egy férfit, aki kocsijával Pécs irányából Szentlőrinc irányába haladt.

A férfi zavart viselkedése kábítószer fogyasztására utalt, ezért vele szemben kábítószer-gyorstesztet alkalmaztak, amely amfetaminra, valamint THC-re pozitív eredményt mutatott. A rendőrök előállították további mintavételre, majd a toxikológiai vizsgálatok igazolták az egyenruhások gyanúját. Az elkészített igazságügyi orvosszakértői véleményben foglaltak szerint a 32 éves járművezető az intézkedéskor vezetési képességeire hátrányosan ható szer befolyása alatt állt. A rendőrök a férfit augusztus 30-án kihallgatták gyanúsítottként, amely során elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Szigetvári Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.