Meghosszabbította a jelentkezési határidőt a MOL Alapítvány, így egészen év végéig várják még a jelöléseket a MESTER-M Díjra. A rangos elismerést olyan kiemelkedő szakmai és emberi kvalitású pedagógusok, utánpótlásedzők kaphatják meg, akik sokat tesznek a mindennapokban a gyermekekért, az ifjúságért.

Egy jó tanítvány mögött sokszor egy jó mester van. A MOL MESTER-M Díj azoknak az áldozatkész tanároknak, edzőknek a munkáját ismeri el, akik ösztönzik a tehetséges gyerekeket a sport, a művészet és a tudomány területén és szakmailag, emberileg a tanítványaik példaképei. A MOL Alapítvány egyénileg vagy akár csoportosan is várja a jelöléseket a MESTER-M Díjra, mely anyagi és erkölcsi elismerés is egyben. A díj értéke 1 millió forint személyenként.

A MOL alapítványa 2006 óta támogatja a fiatal tehetségeket: az elmúlt több mint tíz év során közel négyezer tehetséget támogatott 587 millió forinttal. Az alapítvány 2007-ban alapított MESTER-M Díja az elmúlt 10 évben az egyik legrangosabb szakmai elismeréssé nőtte ki magát. Eddig 95 utánpótlásedző és tehetséggondozó tanár részesült az elismerésben.

A pedagógusokat általában saját korábbi diákjaik és tanítványaik jelölik a díjra. A legérdemesebb jelöltek közül évente egyszer a MOL Alapítvány kuratóriuma végül összesen 10 személyt díjaz a sport, a művészet, a bölcsészet-, valamint a tudomány területeiről.

A részletes pályázati felhívás és jelentkezés a MOL Alapítvány oldalán érhető el ITT!

A jelölő felület közvetlen elérése ITT!