A hetedik alkalommal sorra kerülő Szamárfül fesztivál kínálatában gyermekszínházi előadások, koncertek, tudományos-ismeretterjesztő programok, kreatív-kézműves, továbbá irodalmi és ökofoglalkozások is helyet kaptak - írta a ZSÖK az MTI-hez eljuttatott tájékoztató anyagában.

Száz programot kínál a pécsi Szamárfül fesztivál
 

 

Kiemelték, a háromnapos eseményen fellép Szalóki Ági, a Csurgó Zenekar, lemezbemutatót tart Farkasházi Réka és a Tintanyúl Bum bum bum címmel, a Pannon Filharmonikusok foglalkozásain pedig a gyerekek játékos formában ismerkedhetnek a szimfonikus zenével.

Marosvásárhelyről érkezik a baranyai megyeszékhelyre az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, de izgalmas, játékos előadásokat láthat a közönség a Bóbita Bábszínház, a Kabóca Bábszínház, Bartha Tóni Bábszínháza és Fabók Mancsi Bábszínháza előadásában is - tették hozzá.

Közölték, hogy a Siklósi Várszínház középkort idéző Boszorkánytalanító Hadművelet című vásári komédiájában egy nőt vádolnak boszorkánysággal, a Budaörsi Latinovits Színház Cerka Tinka és a Szürke Lord című bábelőadásához kapcsolódóan pedig ráhangoló foglalkozáson vehetnek részt azok, akik szívesen lennének részesei egy városépítő projektnek.

Lesz Bűvész show, a Mosolyda pedig olyan régmúlt játékokat mutat be, mint az 1936-os pedálos fémkisautó, a hintaló, vagy Paprika Jancsi - jegyezték meg.

A ZSÖK kitért arra is, hogy a látogatók a Laboda Műhely foglalkozásán kaleidoszkópot, a dAncsi műhely csapatához csatlakozva óvodában és iskolában használható tárgyakat - tornazsákot, tolltartót vagy kis táskát - készíthetnek.

Izgalmasnak ígérkezik a "Színjáték-automata" avagy a "Színészdiploma 5 perc alatt" elnevezésű program is, amelyben a gyerekek egy interaktív szerencsekerék segítségével megkapják eljátszandó szerepüket, kellékeiket és green boxban egy ismert meserészletet, híres rajzfilmjelenetet, verset, vagy dalt adnak elő - írták.
 Hozzáfűzték, a technika segítségével különböző hátterek előtt zajló előadásokat LCD-képernyőn kísérheti figyelemmel a közönség, a színészvizsgáról oklevelet kapnak a színésztanoncok.
  Az eseményről bővebb információk a www.szamarfulfesztival.hu oldalon olvashatók.