A lapnak Tasi Zsuzsanna, a Heim Pál Gyermekkórház által működtetett fővárosi Anyatejgyűjtő Állomás vezetője elmondta: Budapesten és környékén kétszer annyi édesanya, azaz összesen ötven nő adja le a többlettejet, mint hét hónappal korábban. A kormány akkor emelte ötven százalékkal - 1800 forintról 2700 forintra - az anyatej literenkénti ellentételezését - emlékeztet az újság.

Noha a leadási kedv terén évek óta tapasztalható romló tendenciát a jelek szerint valóban megfordította az intézkedés, a leadók száma azért továbbra is kevésnek számít, az intézmény korábbi tájékoztatása szerint másfélszer-kétszer ennyi anyatejre volna elvileg szükség ahhoz, hogy teljesen kiszolgálják a rászoruló csecsemők igényeit - írja a Magyar Nemzet, hozzátéve, hogy egy édesanyának általában egy hét alatt gyűlik össze egyliternyi felesleges teje.

Azok számára, akik fel akarják ajánlani többletanyatejüket, a jogszabályok öt szűrővizsgálatot írnak elő, köztük a HIV- és a tüdőszűrést.