Horváth István (független), az ormánsági nagyközség polgármestere azt mondta: Kodolányi János, a népi írók kiemelkedő képviselője ugyan csak egy bő esztendeig élt a településen gyermekkorában, azonban az ott megkötött barátságainak köszönhetően még évtizedeken keresztül visszajárt a faluba.
 
Emlékeztetett arra, hogy az író vajszlói élményei több művében is feltűnnek, hiszen a Sötétség, a Böbék Samu búcsúja és a Földindulás című novelláinak, valamint a Szép Zsuzska és A vas fiai című regényeinek bizonyos alakjait is a megismert vajszlói emberekről mintázta, míg a Keserű ifjúkor című kisregényciklus első része, a Feketevíz életének e szakaszáról szól.
 
Horváth István kiemelte, hogy nagyközségükben emlékmúzeum is működik Kodolányi tiszteletére, és a helyi általános iskolát szintén róla nevezték el, így természetes, hogy időről időre megemlékezéseket tartanak a településen.
 
Az író halálának ötvenedik évfordulóján, szombaton tartandó megemlékezés műsora egy Kodolányi Jánosról mintázott, évtizedekkel ezelőtt készült, azonban a nagy nyilvánosság előtt eddig be nem mutatott mellszobor avatásával indul. A képzőművészeti alkotást az emlékmúzeumban helyezték el.
 
Ezt követően a Balikó Tamás Művelődési Központban tartanak emlékező estet, amelynek során Szigethy Gábor Kossuth-díjas színházi rendező, színháztörténész tart előadást Kodolányi János életéről és munkásságáról.
 
Az estet színházi előadás zárja: Rátóti Zoltán rendezésében az író Zárt tárgyalás című művét láthatja a közönség Ruszina Szabolcs, Schnell Ádám, Nemcsák Károly, Szőcs Artúr és Szigethy Gábor szereplésével.