Mint az eseményt beharangozó hétfői sajtótájékoztatón Gerebics Sándor felidézte, a film Hóvári János, a Zrínyi Miklós Emlékév Emlékbizottság elnökének felkérésére készült. Az alkotás különlegességeként említette, hogy az ismertterjesztő csatornákon népszerű dokumentumdráma műfaja mellett döntöttek: a film végvári játékon és a szakértői megszólalásokon keresztül rekonstruálja az akkori történelmi eseményeket.
    
A neves szakértők – köztük Hóvári János, Fodor Pál, Négyesi Lajos hadtörténész és Varga Szabolcs történész – mellett a filmben mintegy ötszáz szigetvári hagyományőrző is szerepel. A film ősbemutatóját tavaly októberben tartották Nagykanizsán, Szigetváron decemberben tűzték műsorra – jelezte a rendező.
    
Őri László, Pécs kultúráért felelős alpolgármestere egyebek mellett hangsúlyozta: a vetítés célja, hogy a pécsi fiatalok figyelmét felhívják Zrínyi Miklós és a Szigetvárt 1566-ban védők hősies helytállására. A filmbemutató az ismertterjesztés mellett „a nemzeti identitás megerősítéséről és a nemzeti önismeretről is szól” – tette hozzá.
    
Fazekas Róbert, a Baranya Megyei Önkormányzat közgyűlésének fideszes alelnöke Szigetvár kapcsán beszámolt arról, hogy az ottani vár eddig 650 millió forintból megvalósult felújításának következő fázisához várhatóan újabb – 800 millió forintos – forrás érkezik.
    
Nagy Csaba, Szigetvár és térsége fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a szigetvári felújítások mögött húzódó emlékezetpolitikai koncepciót hiánypótló módon, művészi igényességgel egészíti ki Gerebics Sándor filmje. Varga Szabolcs történész pedig a magyar-horvát kapcsolatok szempontjából méltatta az alkotást, valamint Zrínyi Miklós személyét.