A miniszter kiemelte, az új, "Baromfi- és sertéstartó telepek járványvédelmi rendszereinek fejlesztése" elnevezésű felhívás célja a különböző járványos állatbetegségek állattartó telepeken történő megjelenési kockázatának csökkentése, különböző technológiai alkalmazások beszerzésének és kiépítésének támogatásával. Ennek keretében támogathatók például a járványvédelemhez kapcsolódó, építéssel járó beruházások, valamint építéssel nem járó, a járványvédelemhez kapcsolódó eszközök, gépek beszerzései is.
 
Hangsúlyozta: a felhívás kedvezményezettjei mezőgazdasági termelők, valamint kollektív beruházás esetén termelői csoportok, termelői szervezetek, a mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezetek, valamint szociális szövetkezetek lehetnek. A 2 milliárd forintos keretösszegű pályázatnak köszönhetően az egyes egyéni és kollektív beruházások is maximum 30 millió forintos vissza nem térítendő támogatáshoz juthatnak, a regionális besorolástól függően 40-50 százalékos támogatási intenzitás mellett. A fiatal mezőgazdasági termelő által végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak - tette hozzá a tárcavezető.
Nagy István kifejtette: a Vidékfejlesztési program pályázatára 2020. április 27. napjától 2022. április 26. napjáig nyújthatók be a támogatási kérelmek a www.mvh.allamkincstar.gov.hu honlapon. Az első értékelési szakasz 2020. május 11. napjáig tart. Az egyes értékelési határnapokig benyújtott projektek elbírálása együttesen történik.

A felhívás részleteiről a www.szechenyi2020.hu oldalon lehet tájékozódni.