A védekezés első szakasza jövő hétvégén lezárul, a korlátozások helyett pedig új szabályok jönnek, erről Orbán Viktor beszélt a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A miniszterelnök azt mondta: a védekezés első szakasza arról szólt, hogy időt nyerjünk, hogy az egészségügyi intézményeket fel lehessen készíteni a járványa. A kormányfő hozzátette: május elején megkezdődik a védekezés új szakasza.

Ez azt jelenti, hogy fokozatosan és szigorú feltételekkel újra kell indítani az életet Magyarországon.

„Ennek az a feltétele, hogy az újraindítás időszakában is meg tudjuk védeni a leginkább veszélyeztetetteket. Ezek az idősek, a krónikus betegséggel küzdők és a nagyvárosokban élők, tehát rájuk vonatkozóan speciális szabályokat kell kigondolnunk. Van még néhány napunk hátra, jövő hétvégére már új szabályokkal kell rendelkeznünk, ezeknek a kialakítása gőzerővel folyik most” – fogalmazott Orbán Viktor.

A kettes számú Soros-terv

A kormányfő beszélt a kettes számú Soros-tervről is. Azt mondta: Soros György a héten közzétett egy írást a járvány gazdasági következményeinek kezeléséről.

Szerinte speciális finanszírozásra van szükség, arra, hogy az Európai Unió kölcsönöket vegyen fel.

„Lehetőleg nagy összegű kölcsönöket. Ezeknek a kölcsönöknek az alapösszegét nem is kell visszafizetni a jövőben, viszont olyan kamatot kell fizetni, aminek nincs lejárata. Amíg élünk, addig fizetünk. Amíg ezek az államok fennállnak, addig fizetni fogják” – fogalmazott Orbán Viktor.

A miniszterelnök szerint olyan pénzügyi javaslat került asztalra, amely az Európai Unióra gyakorolt súlyos következményeit tekintve legalább olyan veszélyes, mint a migránsok betelepítésére vonatkozó korábbi Soros-terv.

„Brüsszelben folyamatos hatalmi harcok mennek, aminek középpontjában leginkább mindig az van, hogy ki és mennyi pénzt tud keresni rajtunk” – mutatott rá.

Kiemelte: fontos, hogy a magyar kormány szilárdan álljon a lábán és megvédje Magyarország érdekeit. „Az elmúlt tíz évben is ezt tettük, nem vallottunk kudarcot, jó reményekkel készülünk az ütközetek és viták következő fordulójára is” – húzta alá.

A TELJES BESZÉLGETÉS ÉS INTERJÚ, A HIRADO.HU OLDALON TALÁLHATÓ!