A V4-ek csütörtöki találkozójával kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta: soha korábban nem voltak ilyen erősek a v4-ek. Úgy fogalmazott, amikor felvették tagjait az unióba, azt gondolták, hogy véget ért az együttműködés, de nem így történt.

Hozzátette: a tagállamok vezetői rájöttek arra, hogy együtt sokkal többet tudnak elérni, mint külön-külön. Orbán Viktor kifejtette: ez a négy ország gyorsabban fejlődik, gyorsabban növekszik és  visszatalál a régi, fejlett színvonalhoz.

Európa minden migránst beengedne, a V4-ek senkit

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a jelenlegi helyzetben „felelősen kell jónak lenni”. Példaként hozta a migrációt, amely kapcsán kiderült, hogy felelősen jó embernek lenni nem azt jelenti, hogy beengedünk mindenkit Európába, hanem azt jelenti, hogy úgy nyújtunk segítséget másoknak, hogy közben nem tesszük tönkre a saját kultúránkat és a közbiztonságunkat.

A V4-ek felelősen viszonyulnak a bevándorláshoz, és az idő ezt igazolta – emelte ki a miniszterelnök. A kormányfő úgy fogalmazott: amíg Európa minden migránst beengedne, addig a V4-ek senkit.

„Meg is támadtak minket ezért” – kommentálta.

Úgy folytatta: jelenleg három nagy kérdés van asztalon a migrációs helyzettel kapcsolatban. Az egyik az, hogy megvédjük-e a határokat. Hozzáfűzte: valakik szerint meg kell védeni a határokat, mások szerint a határvédelem rossz dolog. A második nagy kérdés amire megoldást kell találni, hogy mit csináljunk azokkal, akik már beáramoltak. „Az egyik fél azt mondja, hogy örüljünk nekik, a másik fél azt mondja, hogy abban segítsünk, hogy hazatérjenek és jó életet tudjanak kialakítani” – fejtette ki.

Harmadik kérdésként azt említette, hogy kit engedjünk be a jövőben a határok mögé. „Mi azt mondjuk, hogy nem engedünk be senkit” – szögezte le Orbán Viktor.

Orbán Viktor: Minden eszköz rendelkezésre áll az ország megvédéséhez
 

 

Minden eszköz rendelkezésre áll

Minden eszköz, amely az ország megvédéséhez szükséges migrációügyben a kormány és a parlament rendelkezésére áll – jelentette ki Orbán Viktor. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a migrációtól függetlenül szükség van egy jól felszerelt hadseregre is, mert ha ma Magyarország egy fegyveres fenyegetéssel nézne szembe, a hadsereg csak korlátozottan lenne képes ennek elhárítására.

„Szeretnénk, ha a magyar emberek biztonsága nemcsak rendőri, határvédelmi, hanem katonai természetű is lenne” – mondta.

Azzal kapcsolatban, hogy pénteken Magyarországra látogat Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, Orbán Viktor elmondta: az Európai Bizottság azt találta ki, hogy bár a miniszterelnöki csúcstalálkozó összehívása kizárólag Tusk joga, összehív egy minicsúcsot vasárnapra. „Ezek után jelentkezett be nálunk Donald Tusk” – közölte a kormányfő, úgy értékelve, zavar van az EU intézményrendszerén belül, megbomlott az alkotmányos rendje, és szerinte a pénteki megbeszélésükön ennek helyreállításáról tárgyalnak majd. A vasárnapi minicsúccsal kapcsolatban pedig megerősítette, a V4-ek nem kívánnak részt venni „egy ilyen jogsértésben”.

Orbán Viktor a rádióinterjúban a jövő heti uniós csúcsról azt mondta: központi kérdés lesz a bevándorlás, ezért nagy vitákra számít. Szeretné, ha azok a témák kerülnének előtérbe, amelyekben egyetértés van. Ilyen lehet a határvédelem – bár a források elosztását illetően erről is nagy viták vannak –, valamint az, hogy az Európába igyekvők szétválogatása a kontinensen kívül, a Földközi-tenger afrikai oldalán történjen meg – mondta.

A kormányfő úgy fogalmazott, Magyarországnak az az érdeke, hogy ne a magyar–szerb határon legyen az unió déli határa, hanem minél délebbre.

Orbán Viktor: Minden eszköz rendelkezésre áll az ország megvédéséhez

„Nehéz lesz belekötni” a Stop Sorosba

Az elmúlt napokban elfogadott törvénymódosításokról azt mondta, szép, kifinomult jogi munka, amely kimondja Magyarország nemzeti szuverenitását, az alkotmányos identitást, amelyet semmilyen külső erő nem sérthet meg, és finom jogi munkát végeztek a büntető törvénykönyv esetében is. Megjegyezte továbbá, hogy nehéz lesz bárkinek is belekötni egy olyan parlamenti döntésbe, amely 80-90 százalékos többséget élvezett az Országgyűlésben.

Hozzátette, olyan döntésekről van szó, amelyeket a kormánypártok vállaltak a választási kampányban.

A törvényeket érő támadásokat úgy kommentálta: „hajrá, sok sikert kívánunk ehhez”.

Az alaptörvény-módosítás kimondja Magyarország nemzeti szuverenitásának törhetetlenségét, megfogalmazza az ország alkotmányos identitását, a büntető törvénykönyv (Btk.) pedig világossá teszi: az illegális migráció és annak támogatása bűncselekmény – részletezte.

Azt is mondta, nincs azzal baj, ha civil szervezetek politikai befolyást akarnak gyakorolni Magyarországon, de „legyen a víz a pohárban tiszta”, vagyis ha külföldről kapnak pénzt, vallják be. A nemzetbiztonsági kérdésnek számító migráció területén viszont a kormány nem fogadja el, hogy civil szervezetek befolyásolni akarják a döntéshozókat – közölte.

„Lesz-e bölcsesség”

A Fidesz európai néppárti tagságával kapcsolatos viták ügyében azt mondta: a viták természetesek, az a kérdés, lesz-e elég bölcsesség, hogy a különbségek ellenére mégis együtt maradjon a pártcsalád, és több közös célt tudjon találni, mint problémát. Magyarország erős néppártban, a pártcsalád egyben tartásában érdekelt – jelentette ki.

Arra a felvetésre, miszerint arról hallani, hogy Angela Merkel német kancellár látogatásra hívta őt, Orbán Viktor úgy reagált: a meghívásokról a meghívónak kell nyilatkoznia. Ez érvényes Németország és a hamarosan esedékes izraeli látogatása esetében is – közölte.

A miniszterelnök szerint nem kell újratervezni a büdzsét

A jövő évi költségvetési törvényjavaslattal kapcsolatban a miniszterelnök nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy az inflációs számok miatt újra kellene-e tervezni a büdzsét. Szerinte ugyanis a magyarországi infláció egyik legerősebb befolyásoló tényezője a nemzetközi olajár, amely ingadozik, a magyar költségvetést pedig nem lehet hozzákötni a nemzetközi olajár változásaihoz. Ilyenkor egy középértéket kell meghatározni az inflációra, és ahhoz kell kötni a büdzsét, ami stabilitást ad – mondta.

Külön megjegyezte, hogy a nyugdíjak esetében ha az infláció magasabb, akkor nagyobb lesz – pótlólagosan – a nyugdíjemelés is.

Nemzetközi válságjelek esetében pedig – mint a növekvő kamatok a nemzetközi pénzvilágban, a kibontakozóban lévő kereskedelmi háború és a magas államadósságok – úgy kell költségvetést tervezni, hogy az országvédelmi tartalékot magasabban tervezik, ezért meg is emelték 50 százalékkal.

Orbán Viktor Peru után Horvátországnak drukkol

Az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon Argentína felett aratott horvát győzelmet úgy kommentálta: Horvátországnak világbajnoki reményei is lehetnek, ami nagy dolog, „hajrá, horvátok”. Megjegyezte, egyébként Perunak szurkolt, de a dél-amerikai együttes kiesett.