Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta elnöke a sorsolás előtt ismertette, hogy az elmúlt 9 évben a televízió képernyőjén mintegy tízmillió ember kísérte figyelemmel az eseményt, a Hősök terére pedig kétmillió néző látogatott el.

Szotyori-Nagy Kristóf, a Nemzeti Vágta versenyigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a nemzetközi futam részére a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok 12 hasonló képességű 12 Shagya-arab magyar fajtájú lovat biztosított. A sorsolás után a versenyzők Bábolnán egy rövid edzésen ismerkedtek meg az általuk kihúzott lóval, majd a verseny előtt a Kincsem Parkban még egy edzést tartanak.

Az eseményt több kísérőprogram színesíti. A Vágta Korzón a résztvevő települések mutatkoznak be, szombaton este nyolc órakor kerül sor a Tüzes Vágtára 120 huszár közreműködésével, valamint megrendezik a Kishuszár Vágtát, ahol 9-16 éves kor között pónilovakkal versenyeznek.

Ménesek kettősfogat hajtói szerepelnek majd a Fogat Vágtán, ahol kétlovas harci szekerekkel mérkőznek meg, bemutatót tart az Epona spanyol lovas iskola, valamint díjugrató versenyre kerül sor és 40 lóval mutatkozik be a hortobágyi nóniusz ménes - ismertette a programokat a versenyigazgató.