Garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a rendőrség az ellen a 20 éves sumonyi férfi ellen, aki a Pécs és Szentlőrinc között közlekedő személyvonatot rongálta meg augusztus 23-án este. A rendőröket a jegykezelő értesítette arról, hogy a sumonyi megálló közelében egy férfi betört egy ablakot, majd a megállónál annak ellenére leszállt a vonatról, hogy a jegykezelő és a mozdonyvezető közölte vele, hogy értesítették a rendőrséget. A rendőrök a nyomozás során az utasoktól kapott személyleírás alapján beazonosították a férfit, aki gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét és elmondta, hogy a vonaton összeveszett a barátnőjével, majd mérgében ököllel betörte az egyik ablakot.

A gyanúsított ügyében folytatott nyomozást a Szigetvári Rendőrkapitányság a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.