Egy somogyapáti férfi február 2-án délután futva ment be a Szigetvári Rendőrkapitányságra, és elmondta, hogy 15 óra körül megjelent nála egy férfi és egy nő, és azzal az ürüggyel, hogy tűzifájukat készpénz ellenében segítsen felhordani a lakásba, elcsalták Szigetvárra. Miután belépett a lakásba, bezárták mögötte az ajtót, egy székre ültették, majd a házaspár férfi tagja többször megütötte, és egy késsel arra kényszerítette, vallja be, hogy kutyájukat az ő lakótársa kínozta halálra.

Egy kocsival ezután egy bolthoz vitték, és azt mondták, hogy az ott dolgozó állatvédő előtt is ismerje be a férfi, hogy a kutyát az ő lakótársa ölte meg.

A sértett a boltban tartózkodás során kihasználta az ott lévők figyelmetlenségét, félrelökte a nőt, és az utcára szaladt. Elmondása szerint egy ideig még üldözték az utcán, de sikerült elmenekülnie. Ezután a rendőrkapitányságig futott, hogy ott kérjen segítséget.

A rendőrök 3 órán belül lakásukon elfogták a 29 éves szigetvári férfit és 32 éves feleségét, majd kihallgatták őket gyanúsítottként. A férfit őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Ellenük felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoz a Szigetvári rendőrkapitányság.