Dukai Attila közölte: a tavalyi négymilliárd forintos keretre pályázó 2255 önkormányzat között most egymilliárd forint pluszforrást osztanak szét, és a települések maguk dönthetnek arról, kik kapják az ebből vásárolt tűzifát, szenet.
    
A Magyar Közlönyben kedden megjelent kormányhatározat szerint a költségvetési támogatás pénzügyi felhasználási határideje 2019. március 31., a lakosságnak pedig jövő év február 15-éig kell kiosztani a tüzelőanyagot.
    
A szociális tüzelőanyag-program keretében a kormány 2011 óta biztosít forrást a kistelepülések önkormányzatainak ahhoz, hogy az ott élő rászorulók tüzelőanyag-igényének (fa, szén) kielégítéséhez hozzájáruljanak. A rászorultság mértékét az önkormányzatok saját rendeleteikben állapítják meg - írták.
   
A legutóbb, 2017-ben kiírt pályázat négymilliárd forint keretösszeget biztosított az önkormányzatoknak, ebből 2018. február 15-éig 2255 kistelepülésen osztottak ki ingyenesen tűzifát és szenet. A kormány mostani döntése alapján a már támogatott 2255 településen további több mint egymilliárd forintot használhatnak fel szociális célú tüzelőanyag-vásárlásra.
    
Szombaton Pogácsás Tibor, a BM államtitkára az MTI-vel azt közölte, hogy a szociálistűzifa-programra az ötezer lakosúnál kisebb települések pályázhattak; ahol olcsóbban lehet hozzájutni szénhez, ott ennek megvásárlására is lehetőség van.