Hétfőn túlnyomóan borult lesz az ég, és többfelé alakulhat kis havazás, délkeleten és a keleti határszélen havas eső, ónos eső is előfordulhat.

Az északkeleti, északi szél időnként megélénkül, ami a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten néhol hófúvást okoz.

A legmagasabb nappali hőmérséklet -3 és +3 fok között valószínű. Késő estére -5, +1 fokra hűl le a levegő.

Továbbra sincs áram több ezer háztartásban

 

37 település 9000 fogyasztójánál még mindig nincs áram – közölte az M1 hétfő reggel.

A keleti megyékben egész éjszaka dolgoztak az áramszolgáltatók szakemberei, de a munkát sok helyen a havazás, és az esőzések miatt kialakult belvíz is nehezíti.

Az érintett településeken melegedőket kellett nyitni, mert sokan fűteni sem tudnak áram nélkül.

Mukics Dániel, BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az M1-en elmondta: éjszaka nyugodtan telt, vasárnap pedig 300 esetben volt szükség tűzoltói beavatkozásokra.

A tűzoltókat elsősorban kidőlt fákhoz és árokba csúszott, vagy keresztbe fordult járművekhez riasztották. Hétfőn éjfél óta kis számban, mindössze 10 alkalommal volt szükség beavatkozásra a télies idő miatt – tette hozzá.

Az ország jelentős részén havazik és a keleti országrészben ma is ónos esőre, hófúvásra figyelmeztetnek, emellett elsőfokú citromsárga riasztás van érvénybenónós eső miatt a délkeleti járásokban, illetve hófúvás miatt van citrom riasztás Borsod-Abaúj-Zemplén megye keleti részén  – mondta Mukics Dániel.

Még nem szabadulunk még a téltől, vannak még járhatatlan utak

Újraindult a vonatközlekedés 

Karcag és Tiszafüred között is újraindult a vonatközlekedés, miután a hótorlaszokat hóekével megszüntették a vasúttársaság szakemberei. Vasárnap az ország több vasútvonalán szünetelt a közlekedés a rendkívüli időjárás miatt. A havazás és a jegesedés felsővezetéki, illetve váltóműködési hibákat okozott, továbbá az erős szél miatt hótorlaszok akadályozták a vonatközlekedést.

Vannak még járhatatlan utak 

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében két útszakasz még járhatatlan hétfőn hajnalban a rendkívüli időjárás következtében, három útszakasz pedig félpályán járható – közölte a rendőrség a honlapján.  Hétfő hajnal 4 órai adatok szerint a havazás és hóátfúvások miatt Gesztely és Újharangod, továbbá Vilmány és Fony között járhatatlan az út. A Taktaharkány és Újharangod, Mezőnagymihály és Gelej, továbbá Köröm és Tiszalúc közötti útszakaszok félpályán járhatók.

Segítettek a katonák is 

A honvédség március 17-én és 18-án hét helyszínen látott el folyamatos készenlétet a személy- és vagyonmentés érdekében. Több mint 100 katona 37 technikai eszközzel vett részt a mentési feladatokban. A kutató-mentő helikopterek mellett a honvédség lánctalpas járművei is készenlétben állnak.

A honvédség a debreceni helyőrségből 8 csoportot indított útnak, hogy Borsod-Abaúj Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kerekes és lánctalpas eszközökkel, a társszervekkel együttműködve a bajba jutott állampolgárokat segítse.

 A magyar katonák vasárnap estig 6 helyszínen 11 alkalommal segédkeztek különböző közúti mentésben. Látókép térségében pedig az áramszolgáltatás helyreállításához kérték a honvédség segítségét, mivel a helyszínt csak a katonai terepjárók segítségével tudták megközelíteni.

Még nem szabadulunk még a téltől, vannak még járhatatlan utak

Fotó: Újharangod - Vajda János

Várni kell még a tavaszra 

A télies időjárásért felelős mediterrán ciklon lassan elhagyja a térséget, hétfőn viszont dél felől egy újabb ciklon közelíti meg hazánkat. Emiatt folytatódik a felhős idő, és összességében több helyen alakulhat ki csapadék, amely zömmel hó formájában érkezik.