Kosztics István, a Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület (CKKE) elnöke az MTI-nek azt mondta: csütörtökön lesz 29 éve, hogy megalapították szervezetüket, valamint 20 éve, hogy átadták a kettős jubileumot ünneplő fesztiválnak is otthont adó, újjáépített pécsi Rácz Aladár Közösségi Házat.
    
Szerda délután 25 alkotó szobraiból és festményeiből álló kiállítás nyílik. A megváltott világ című tárlat  képzőművészeinek mindegyike szerepelt már önálló vagy társas kiállítással a közösségi házban - jegyezte meg. Este ugyanott Gáspár Kálmán nemzetközi hírű cimbalomművész ad koncertet.
    
Másnap délelőtt a baranyai cigány művelődési egyesületek munkájáról tartanak tanácskozást, amelyen felelevenítik a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa évadra rendezett programokat és visszatekintenek az azóta eltelt nyolc évre is.
    
Csütörtök délután Rozs András nyugalmazott főlevéltáros részvételével mutatják be a Cigánysors című tanulmánykötet harmadik részét. A programok alatt kézműves bemutató és vásár is várja a résztvevőket.