Székely Gáborné, a KSH lakásstatisztikai osztályának vezetője az MTI-nek elmondta, a magánbérleti piac megfigyelése nehéz, gyorsan változnak a viszonyok, ezért a vizsgálatban komoly segítséget jelentett, hogy az ingatlan.com átadta a teljes albérleti hirdetési adatbázisát a hivatalnak.

A kutatási együttműködés egy éve tart, az adatok folyamatos kiértékelését követően a két szervezet csütörtökön hozta először nyilvánosságra a lakbérindexet, amelyben a bázisév 2015.

Az osztályvezető közölte, az adatok 2020-ra azt mutatják, hogy az albérletárak februártól áprilisig folyamatosan csökkentek, ebből a március-áprilisi visszaesés a koronavírus-járvány hatásának tudható be. Májusban kisebb emelkedés, júniusban pedig stagnálás és némi visszaesés történt. Székely Gáborné szerint a júliusi adatokból derül majd ki, hogy a járvány miatt bekövetkezett visszaesés átmeneti volt-e.

A lakbérindex 2020. júniusában 133 százalékon állt, ami 33 százalékos növekedés 2015-höz képest. Az albérletárak idén januárban voltak a csúcson, akkor a bázishoz képest 45 százalékos emelkedést mértek.

Székely Gáborné szerint az albérletpiacon március-áprilisban történt jelentős áresés, akkor az árak országos átlagban januárhoz képest 8-9 százalékponttal estek, Budapesten 11, Pesten a belvárosban pedig 15 százalékpontos visszaesést mértek a februári adatokhoz képest.

Kiemelte, a lakbérindex kiszámításánál az ingatlan.com hirdetési kínálatában szereplő árakat vették figyelembe, így ez úgynevezett kínálati index.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az MTI-nek elmondta, a kínálati árak jó mutatók, a KSH 2018-ban készített lakbérfelmérése azt mutatta: nincs nagy különbség a hirdetésekben jelzett kínálati és a szerződésben rögzített tényleges albérleti díjak között.

A lakbérindex módszertani leírása és konkrét számai a KSH oldalán érhetőek el.