A pályázat célja az volt, hogy bemutassa és elismerje azokat a Baranya megyei nőket, anyákat, akik a munka és a családi élet területén is példaértékűen helytállnak és mások számára is inspirációként szolgálnak. Bárki jelölhette saját magát, illetve olyan barátját, rokonát, ismerősét, akit érdemesnek tartott. A több tucat jelölés közül a Nő-Köz-Pont tanácsadó testületéből álló zsűri tizenegy pályamunkát juttatott a döntőbe, melyek közül facebookos közönségszavazás útján állt össze a végső sorrend.

Az első helyezett Mesnyi Éva lett a versenyen, aki ápolónő és az egyik legnehezebb szakterületen, a Pszichiátriai klinikán dolgozik, betegágy mellett, 12 órás nappali és éjszakai beosztásban. A kórházi osztályon végzett munkája mellett házi szakápolást végez. 37 éve boldog házasságban él férjével, akivel négy felnőtt gyermekük mellett nevelőszülőként még 4 gyermeket fogadtak családjukba.

A második helyezett Krizics Zsanett, aki 2010 óta polgármester szülőfalujában, Márokon. Ez idő alatt több szervezetet is alakított és állt az élükre, miközben szívügyévé vált településének előbbre juttatása. Saját és családjának magánéletét súlyos egészségügyi gondok nehezítették, melyet sikeresen leküzdöttek és párjával, valamint két gyermekükkel a polgármesteri teendőkkel összeegyeztetve kiegyensúlyozott életet élnek.

Kiválasztották az év női példaképeit Baranyában
 

 

A harmadik helyezett Somogyiné Lakos Erika lett, aki több évtizede tartó tanári pályája mellett, 30 éve alapította a Szentlőrinci Arabeszk Tánccsoportot, mellyel országos és nemzetközi versenyeken vesznek részt és megszámlálhatatlan bajnoki címmel rendelkeznek. A tánccsoport Nívó Díjat kapott, ő pedig Berczik Sára Díjban, Koreográfusi Díjban, valamint Szentlőrinc városától Ifjúsági és Sport Díjban is részesült. Tanítványai szerint is fáradhatatlan, hiszen 5 gyermeke mellet jut ideje minderre.

A díjakat Vári Attila, a PSN Zrt. vezérigazgatója és Gellén Nóra, a Pécsi Család- és KarrierPONT vezetője adta át a nyerteseknek.