Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az M1 aktuális csatornán szerdán közölte: a teljes mérleget az aratás befejezése után tudják majd megvonni.

A szaktárca vezetője felhívta a figyelmet: a kárenyhítési rendszert gyakorlatilag valamennyi kárra, például aszályra, jégesőre, viharkárra, belvíz- vagy árvízkárra igénybe lehet venni, ha 30 százalékos vagy ennél nagyobb volt a terméskiesés.

A rendszer több éve működik, 27 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre, ami döntően a rendszerbe belépett termelők befizetésén alapul, az állam pedig kiegészíti - fejtette ki.

Megváltozott az időjárás, és a rendkívül szélsőséges természeti körülményekre nem lehet felkészülni, ezért is van szükség a kárenyhítési rendszerre, amelynek fejlesztésén folyamatosan dolgozik a szaktárca - közölte Fazekas Sándor.

A földművelésügyi miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán szintén felhívta a figyelmet az agrárkár-enyhítési rendszer fontosságára, azt mondta, hogy a tavaszi-nyári károk összesen mintegy 100 ezer hektárt érintettek, a kárigényt a kárenyhítési rendszer kezelni tudja.