Schanda Tamás ismertette, hogy az államtitkárság kilencedik alkalommal indítja el tematikus kampányát, amellyel hat nemzeti park igazgatóság eseményeihez csatlakoznak. Az első esemény Dévaványán, a Túzok Fesztiválon lesz szombaton, az utolsó pedig július 6-án Kápolnapusztán. Az államtitkár elmondta, hogy a Széchenyi 2020 programban a 2014-2020-as időszakban mintegy 40 milliárd forintot fordít a kormány a nemzeti park igazgatóságok fejlesztéseire. Ezzel a 10 nemzeti park igazgatóság közel 100 projekttel mintegy 100 ezer hektáron javítja a természetes és természetközeli élőhelyek állapotát. Fejlesztik továbbá a természetvédelmi kezelést és a nagyközönség számára a bemutatást szolgáló infrastruktúrát, illetve a természetvédelmi őrszolgálatot, beleértve a természetvédelmi monitorozáshoz szükséges infrastruktúra fejlesztését – sorolta.

A programokról, az események időpontjairól tájékoztatást kaphatnak az érdeklődők a https://nyiltnap.szechenyi2020.hu honlapon és az Együtt fejlődünk Facebook oldalán. Beszámolt arról is, hogy Magyarország teljes területének harmada természetközeli állapotban maradt meg, 9 százaléka védett terület, 21 százaléka pedig Natura 2000 terület.

Schanda Tamás rámutatott, hogy az országban nagy népszerűségnek örvend az ökoturizmus, amelynek kiváló helyszínei a nemzeti parkok területei, látványosságai, programjai. A családok egyre inkább szeretnek a természetben kikapcsolódni, és egyre jobban növekszik az aktív utazások iránti igény is. Tavaly a nemzeti park igazgatóságoknál regisztrált látogatók száma meghaladta az 1,6 milliót, és a jelenleg megvalósuló fejlesztések tovább növelik majd az igazgatósági bemutatóhelyek vonzerejét – tette hozzá. 

Kitért arra is, hogy a nemzeti parkok ma a magyarországi ökoturizmus legnagyobb letéteményesei, a nyilvántartott mintegy 700 létesítmény felét tartják fenn országszerte, az országban működő tíz nemzeti parki igazgatóság összesen 300 ezer hektár állami tulajdonú védett területet kezel. A nemzeti parkok számára kiemelten fontos feladat a környezeti nevelés, évente 200 ezer diák vesz részt ilyen programokban – jegyezte meg.

Az államtitkár mindezek mellett számos, a Széchenyi 2020 programban megvalósuló fejlesztést is említett. Többek között megépült az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság látogató- és fogadóközpontja, megújul a szilvásváradi Szalajka-völgyi információs ház a Bükki Nemzeti Parkban.

Források segítségével valósult meg a Kiskunsági Nemzeti Parkban a bugaci fogadótér, valamint a fülöpházi Naprózsa Ház. A fejlesztések során megújul a Hortobágy település nagyrendezvényeinek helyet adó Vásártár és a kiállító terek is. Korszerűsítik még több tucat barlang műszaki eszközeit, csak a Bükki Nemzeti Parkban 38 barlang és azok közvetlen környezetét érintő védelmi beavatkozásra kerül sor – sorolta.