A közlemény szerint a pályázatokra a nyugdíjasok és a fogyatékossággal élők már jelentkezhetnek a létszámkeret kimerüléséig, de legkésőbb november 25-ig. A nagycsaládosok december 1-30. között pályázhatnak majd. Pályázatot benyújtani ezúttal is kizárólag elektronikusan, a www.erzsebetprogram.hu oldalon lehet. A nyertesek 2017-ben és 2018-ban használhatják majd fel az üdülési támogatást - tették hozzá.

Közölték, kedvezményes üdülési lehetőségben a következő két évben 4,5 milliárd forintból mintegy százezer ember részesülhet az Erzsébet-program keretében. A kormány által 2012-ben elindított Erzsébet-program az utóbbi két évtized legnagyobb szociális üdülési programja, amelynek köszönhetően eddig mintegy 800 ezer ember jutott üdülési, pihenési lehetőséghez, számuk pedig - a jelenlegi pályázatokkal együtt - a jövő év végére várhatóan meghaladja majd az egymilliót - írták a közleményben.

Kiemelték, a hazai cafeteria rendszert érintő brüsszeli döntés ellenére a kormány továbbra is elkötelezett Európa egyik legsikeresebb szociálturisztikai rendszere mellett, amely olyan magyar családok, fogyatékossággal élők és nyugdíjasok számára nyújt kikapcsolódási lehetőséget, akik számára ez másként nem lenne elérhető.