Folytatódik a munkát, jövedelmet terhelő adók csökkentése – jelentette ki Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára, a Nemzeti Adókonzultáció szakmai konferencián a minap. Hozzátette, a vállalati adózásban ez már sikerült, a magyar társasági adó a legversenyképesebb a térségben és a fejlett országokkal összehasonlítva is. Közölte: radikálisan csökkenteni kívánják az adónemek számát is.

Az államtitkár felidézte, hogy az adószerkezet 2010 óta jelentősen átalakult, a munkát és a jövedelmet terhelő adók súlya csökkent, helyüket a fogyasztási, forgalmi adók vették át. Az adópolitikai fordulatot úgy sikerült elérni, hogy közben a vállalatok megőrizték versenyképességüket, ki tudták gazdálkodni azokat a bérterheket, amelyeket a minimálbér emelése és az emelkedő bérdinamika rájuk rótt, miközben az államháztartás egyenlege az adócsökkentések mellett is javult.