Bódis József szavai szerint elengedhetetlen a párbeszéd az oktatás minden szereplőjével a változásokról, amelyek ebben a ciklusban következnek.  Az államtitkár a lap pénteki számában megjelent interjúban úgy fogalmazott: nem az a sikeres diák, aki sokat tanul, hanem az, aki hatékonyan, a tananyagot pedig elsősorban nem csökkenteni, hanem súlyozni kell, rugalmasan alkalmazhatóvá tenni az adott korcsoport, iskola, osztály és tanulócsoport igényeihez, adottságaihoz.

Mindezek megvalósításához változatos módszerekre van szükség, a mai diákok információfeldolgozási szokásaihoz, kommunikációs igényeihez alkalmazkodó módszertanra, amely a tapasztalati, az élményközpontú, a kooperáción alapuló tanulás, a problémamegoldó gondolkodás fejlesztésében, a tananyag és a valóság közötti szakadék csökkentésében jelöli ki a helyes irányt.

A nyelvoktatás kapcsán Bódis József hangsúlyozta: fő céljuk, hogy az általános és középiskolában zajló nyelvi képzés a módszertani megújulás révén lehetővé tegye a gyakorlati életben és a munkaerőpiacon jól használható, magabiztos idegennyelv-tudás megszerzését.

A nemzeti öntudat fejlesztéséről és a hazafias nevelésről szólva az államtitkár kijelentette: ezek során a tanulók olyan ismereteket sajátítanak el, amelyek a magyarság iránti érzelmeiket alapozzák meg, és  amelyek személyiségfejlesztő tudást is jelentenek.

Az államtitkár a fiatalkorúak drogfogyasztása kapcsán elmondta, hogy az iskoláknak nagyobb hangsúlyt kell helyezniük a teljes körű egészségfejlesztésre, amely akkor éri el a célját, ha nem egy problémára fókuszál, hanem egy teljes programmal kelti fel az igényt a gyermekekben, fiatalokban az egészséges életmód iránt.

Arra a kérdésre, hogy a várakozásoknak megfelelő-e az új fenntartói rendszer, terveznek-e változást a Klebelsberg Központ működésében, Bódis József úgy válaszolt: az új rendszer jelenleg stabil, működőképes, kellő mértékben finanszírozott és adósságoktól mentes. A felsőoktatásról szólva kiemelte: a gazdaság invenciózus megújulására reagálnia kell a felsőoktatásnak is. A megfelelő alapképzések után szükség lenne a rövid idejű, de a piac kihívásaira, megújulására reagáló képzésekre is.