Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Pécsi Rendőrkapitányság az ellen az 50 éves szigetvári nő ellen, aki alkalmi férfi ismerősétől lopott el tavaly szeptemberben egy aranygyűrűt, és egy arany karkötőt. A rendőrségtől tavaly decemberben a férfi kért segítséget azért, mert észrevette ékszerei hiányát. A nyomozás során alkalmi nő ismerősére terelődött a gyanú, aki gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét, és elmondta, hogy az ékszereket egy zálogházban értékesítette, majd a pénzt elköltötte. Az ékszereket a rendőrök lefoglalták és visszaadták a tulajdonosnak.

A nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az ügyészségnek.