Egy helyi nő kért segítséget a rendőröktől vasárnap 14 óra 40 perckor azért, mert testvérét egy másik férfi bántalmazta. Az asszony a rendőröknek elmondta, hogy az ablakból látta, amint a testvérét az utcán többször megüti egy férfi. Ekkor a testvére segítségére sietett, azonban a bántalmazó társaságában lévő másik férfi ellökte, és megpróbált belerúgni. A rendőrök a bántalmazókat – egy 20 éves helyi, és egy 27 éves sumonyi férfit – öt órán belül beazonosították, elfogták, majd kihallgatták őket gyanúsítottként.

Ellenük a Szigetvári Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást.