A két szervezet közös közleménye szerint, amelyet csütörtökön jutattak el az MTI-nek, az inkubációs program három részből áll és három hónapig tart. A jelentkezők közül a legígéretesebb 13 csapatot hívták meg az első részre, ahonnan 8 startup jutott be a program későbbi szakaszaiba.

A 8 startup között található az Agrodat, az Alzagro, a GosTech és a Growberry, valamint a Moly.Net is, a vállalkozások által kidolgozott megoldások a növénytermesztésen belül a szőlő és a gabona termesztést, valamint a hatékony növényvédelmet célozták. A Led Lighting Kft. a baromfitartók számára kínált újításokat, az Okosfarm és a PigBrother pedig állattartó telepeken alkalmazható megfigyelő rendszert dolgozott ki.

A valós, közvetlen piaci visszajelzés céljából a programban az innovatív startup vállalkozások nagyvállalatokkal dolgoznak együtt. A program nagyvállalati partnerei az Axiál Kft., a Tesco-Global Áruházak Zrt., a Vodafone Magyarország Zrt., a Bonafarm Csoport, a Hungrana Kft., a KITE Zrt., illetve a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.

Az inkubációs program további szakaszaiban a NAK és a Design Terminal workshopokon, konzultációkon, ágazati és külsős mentorok bevonásával segíti a résztvevő startupok fejlődését és a nagyvállalatokkal közös munkát. Az intenzív közös felkészülés és a három hónap eredményei