15 évvel ezelőtt csípte meg először Mártáné Ander Katalint egy fertőzött kullancs. Akkor ugyan észlelte a Lyme-kór jellegzetes tüneteit, a csípés körüli piros foltot, az izomfájdalmat és a szédülést, de nem gyanakodott. Három évvel később újra megcsípte egy kullancs, akkor már orvoshoz fordult és megkapta az antibiotikumos kezelést. Jobban lett, de két évvel később ismét kullancsot talált magában és egyik napról a másikra megsüketült a jobb fülére.

Kullanccsal napjainkban ugyanis már nem csak az erdőben lehet találkozni. Városi környezetben, például a parkokban is megjelentek.

A Magyar Kullancsszövetség vezetője a Margitszigeten egy fehér törölközőn mutatta be, hogy a kullancsok nemcsak az aljnövényzetről, hanem a fákról is támadnak. Kapillár Zoltán elmondta, az elmúlt három évben három új Lyme borelia kórokozó jelent meg Magyarországon, ezért rendkívül fontos a Lyme-kór elleni védekezés. Ennek legfontosabb eleme a szakszerű eltávolítás. Csipesszel, körömmel tilos megszorítani a kullancsot, ugyanis fertőző nyálat köp az áldozatába, csak és kizárólag kullancskanállal szabad kiszedni az élősködőt – hangsúlyozta.

Viszont nem mindegyik kullancs fertőz. Szakemberek szerint azért is fontos, hogy bevizsgálják az élősködőt, mert a tünetek nem minden esetben jelentkeznek. A lappangás akár több hét is lehet.

Magyarországon egyedül Budapesten végeznek ilyen szűréseket. A központ biológusa azt mondta, személyesen és postán is el lehet küldeni a kullancsot.

A Lyme Betegekért és Magyar Emberekért Családokért Alapítvány elnöke szerint Magyarországon még mindig sok a tévhit a kullancsokkal és a Lyme-kórral kapcsolatban. Czikoráné Szabó Éva szerint szükséges lenne az orvosok folyamatos továbbképzésére is. Nála későn diagnosztizálták a kórt, mostanra tolószékkel jár és elvesztette a látását is. A legfontosabb a csípés megelőzése, amely ellen érdemes speciális krémet vagy spray-t használni, de 100 százalékos védelmet egyik sem jelent.

VIDEÓ ITT