Novák Katalin közölte: a kormány mindig azt nyújtja a családoknak, amire szükségük van, és folyamatosan figyeli, hol van szükség segítségre.
   
Magyarországon a gyerekek többsége, 1 millió 140 ezer gyerek nevelkedik kétgyermekes családban, ezért indokolt a fokozott támogatása – tette hozzá. Mint mondta, ennek egyik módja az, hogy december 1-jétől a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) mellé 10 millió forint, támogatott kamatozású hitel felvételére lesznek jogosultak a kétgyermekesek.
    
A kormány garantálja, hogy a 25 éves futamidő alatt 3 százalék alatt tartják a kamatot - mondta Novák Katalin.
    
Megjegyezte: az elmúlt három évben a csok-ot  igénybe vevők közel fele – több mint 43 ezer – kétgyermekes család volt, és bíznak abban , hogy ezzel a hitellel még több kétgyermekes családot segítenek hozzá a csok-hoz.
    
A kétgyermekeseket segítő másik támogatásként említette a családi adókedvezmény növelését, amely szavai szerint 2016-hoz képest jövőre már a duplájára, havi 40 ezer forintra emelkedik. Az államtitkár kiemelte: a családi adókedvezményt a várandósság 90. napjától igénybe lehet venni. Novák Katalin szólt arról is, hogy szinte az összes kétgyermekes család igénybe tudja venni a családi adókedvezmény nyújtotta lehetőségeket.

December elsejétől a kétgyermekesek is igénybe vehetik a 10 milliós kamattámogatott hitelt
Fotó: MTI archívum



    
Az államtitkár a kétgyermekesek támogatásáról szólva kiemelte a „testvér-gyedet”, vagyis, hogy ha gyorsan születnek a gyermekek egymás után, akkor is minden gyermek után megkapják a szülők a nekik járó családtámogatást. A kormány ezzel is támogatja a testvér vállalását - jegyezte meg.
    
Szólt arról is, hogy bevezették a gyermekek otthongondozási díját (gyod), amely jövő év januárjától lesz elérhető azoknak a szülőknek, akik tartósan beteg, illetve folyamatos gondozásra, ápolásra szoruló, önellátásra képtelen gyermekükről gondoskodnak. Mint mondta, amennyiben mindkét gyermek tartós ápolásra szorul, úgy nem egyszeres, hanem másfélszeres gyod-ra jogosultak a szülők.
    
A tartósan otthon ápolt gyermek mellé testvér vállalását azzal is segítik, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően január 1-jétől a tartósan beteg gyermek kistestvére után is minden családtámogatást párhuzamosan megkaphatnak a  szülők – tette hozzá.
    
Novák Katalin felhívta a figyelmet arra, hogy az Országgyűlés előtt van a központi közigazgatás átalakításáról szóló törvény, ebben több, a kétgyermekes közszolgálati dolgozókat érintő változtatás is szerepel. Példaként említette, hogy általánossá teszik a rugalmas munkaidő-beosztást a közigazgatásban, a 10 év alatti gyermeket nevelőknél bevezetik a távmunka lehetőségét, és duplájára emelik a gyermekek után járó pótszabadság mértékét. Mint mondta, egy gyermeknél 2 helyett 4, 2 gyermeknél 4 helyett 8, három gyermeknél 7 helyett 14 nap pótszabadság illeti majd meg a gyermekes, központi közigazgatásban dolgozókat.
    
Szólt arról is, hogy nő a felmondási idő is a gyermeket nevelő közszolgák esetében: az „alap” 2 hónaphoz képest a felmondási idő az egy- és kétgyermekeseknél egy, a nagycsaládosok  esetében két hónappal emelkedik meg.
    
Novák Katalin hangsúlyozta: a kormány a családtámogatások további bővítését tervezi és arra kért mindenkit, töltse ki a családok támogatásáról indult nemzeti konzultáció kérdőívét, és vegyenek részt a magyar családpolitika alakításában.