A politikus a rendezvényen megjelent mintegy 400 agrárvállalkozó előtt alapvető fontosságúnak nevezte a magyar mezőgazdaság szempontjából, hogy a rendelkezésre álló források a legnagyobb biztonsággal, tervezhetően és a legkisebb pénzügyi kockázat mellett jussanak el a termelőkhöz, segítsék a mezőgazdasági termelés jövedelmezőségének fenntartását, erősítsék versenyképességét, járuljanak hozzá a nagyobb hozzáadott értékű ágazatok kiemelt fejlesztéséhez és nyújtsanak segítséget a generációváltás feltételeinek megteremtéséhez.

Nagy István kiemelte, hogy a jelenlegi jogszabályi javaslat alapján az Európai Bizottság jóváhagyási jogot gyakorol a magyar KAP Stratégiai Terv esetében, amely - tekintettel a jóváhagyási jog gyakorlásának szubjektivitására és jogi keretrendszerének hiányára - kockázatokat hordozhat a magyar mezőgazdaság fejlesztésére irányuló tervek szempontjából.

Láthatólag új hangsúlyt kap, és az Európai Bizottság Zöld Megállapodás nevű programja révén eddig nem látott fontosságú lesz a különböző európai politikákban a klímaváltozással szembeni küzdelem, amely érinteni fogja az agráriumot is - tette hozzá.     A miniszter szerint a gazdaság finanszírozásában a piaci bevételek és a támogatások mellett a harmadik legfontosabb lábat a hitelfinanszírozás jelenti. Emlékeztetett: dinamikusan emelkedett 2019-ben is a mezőgazdaság hitelállománya, amely jelzi az ágazat tovább javuló banki megítélését.

Tavaly, a harmadik negyedévben a mezőgazdaság hitelállománya meghaladta a 746 milliárd forintot, amely éves viszonylatban 12 százalékos növekedés. Ezen belül a beruházási hitelállomány 415 milliárd forint volt, amely 2018 azonos időszakához képest 15 százalékkal nőtt. Ez is érdemben járult hozzá a versenyképességet növelő beruházások finanszírozásához – közölte.

Elmondta, hogy a fejlesztések fokozása érdekében indították el 2019 szeptemberében a mezőgazdaság, az erdőgazdálkodás és az élelmiszeripar beruházási hiteleihez kapcsolódó új kamattámogatási programot, amellyel 100 milliárd forint összegű beruházási hitelhez nyújtanak 80 százalékos kamattámogatást.     Kitért arra is, hogy a fejlődéshez és a fejlesztésekhez megfelelő, ösztönző jellegű szabályozási környezet szükséges. Ezért alkották meg az öntözéses gazdálkodásról szóló törvényt, valamint terveik szerint az Országgyűlés a tavasszal fogadja el annak a birtokrendezési csomagnak a törvényi szabályozását, amely egyebek között felgyorsítja az osztatlan közös tulajdonú termőföldek megszüntetését, egy speciális kártalanítási eljárással lezárja a részaránykiadás folyamatát.

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy tavaly, a korábbi évekhez hasonlóan eredményes évet zárt a magyar agrárium, 2020 azonban a gazdaság más szereplői mellett a mezőgazdaság számára is tartogat új kihívásokat. Ezek között említette a klímaváltozást, amely súlyos veszteségeket okozott és okoz a mezőgazdaságnak. Nehezíti a hagyományos agrártermelést a közös agrárpolitika reformja, valamint az, hogy várhatóan az uniós agrárbüdzsé Magyarországra jutó része is csökkenni fog.

Emellett egyre sürgetőbbé válik a hazai agrárgazdaságban a generációváltás, valamint a digitalizáció, amely ugyan a kihívások megoldásának is lehet eszköze, ám egyben jelentős feladat – tette hozzá. A rendezvényen a hitelintézet Agráriumért OTP-díjjal tüntetett ki öt mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozót, értékteremtő munkájuknak, illetve kiemelkedő szakmai teljesítményüknek elismeréseként.

A díjat növénytermesztés, állattenyésztés, élelmiszeripar, kertészet és nemzetközi tevékenység kategóriákban osztották ki a 2012-ben - Csányi Sándor által - alapított, akadémikusok és szakmai szervezetek képviselőiből álló Agrárkollégium döntése alapján. Díjban részesült Szitó Imre, a Szarvasi Agrár Zrt. vezérigazgatója, Kovács Lajos, a nádudvari Nagisz Zrt. elnök-vezérigazgatója, Tóth Tamás, a Sümegtej vezetője, Csikai Miklós, a szentesi Árpád Csoport elnök-vezérigazgatója és Bárány László, a  Baromfi Coop alapítója.